Daru

Keleti országrészünkben ősszel rendszeres, tömeges átvonuló. Ahol nem zavarják, éveken át ugyanazon a helyen fészkel. A pár közösen építi a fészket, a kotlás idején is váltják egymást. Ilyenkor hallatják trombitáló hangjukat. A kotlási idő 29 nap. Amikor az első fióka kikel , az öreg madarak egyike elvezeti a fészektől, míg párja még a másik tojáson kotlik. A fészekhagyó pihés fiókák felül vörhenyesbarnák, alul fehérek. 9-10 hetes korukban kezdenek repülni. Tápláléka rovarok, magvak, gyökerek, zöld növényi részek. Hazánkban a kukoricatarlókon az elhullott szemeket összeszedik

Túzok

Hazánkban elsősorban a Tiszántúlon él, az állomány 1200 példányra tehető. A kakas akár 16- kg-ot is nyomhat, a tyúk kb. 4 kg. A szaporodási időszakot látványos dürgés vezeti be. A 2-3 tojásból 25-28 nap alatt kelnek ki a csibék. Fészekhagyók, nyomban szaladnak, de kb. két hétig a tyúk eteti őket. Öthetes koruktól tudnak repülni. A csibék kezdetben apró, gerinctelen állatokkal táplálkoznak, később, mint a kifejlett madarak is, zöld növényeket, gyom- és gabonamagvakat, rovarokat , férgeket, csigákat, apró rágcsálókat, gyíkokat esznek. Téli táplálékukban hazánkban meghatározó a repce és a takarmánykáposzta, ezzel a csapatokat helyhez lehet kötni.

Gémek

Teljes hossza 9Ocm, szárnyfesztávolsága 17O cm-ig, súlya 1,5-2 kg. Tollruhája különböző árnyalatú szürke, az öregek fehér fején és nyakán fekete mintázat van. A fiatalok fakóbbak. Rendkívül alkalmazkodóképes madár, ahol a vizekben hal van bárhol felbukkanhat, feltéve ha az emberek nem üldözik. Többnyire telepesen költ, tojásait márciusban rakja le. Tápláléka halak, rovarok, hüllők, kétéltűek és apró rágcsálók.

Vörösgém

Teljes hossza 79 cm, szárnyfesztávolsága 140 cm. Néha, akár a bölömbika, nyakát magasra nyújtva, merev mozdulatlansággal álcázza magát. Hazánkban főként az elnádasodott szikes tavakon költ. Fészkét sűrű nád közé építi 4-6 tojása részére. Tápláléka: vízirovarok, halak, de emellett gyíkok, kígyók, apró rágcsálók, sáskák, lárvák is. Megfogja a mérget kibocsátó ásóbékát is. Rendszerint a sűrű növényzet között keresi táplálékát.

Gólya

Hazánkban kb. 5000 pár fészkel. A fészkükhöz igen, párjukhoz nem feltétlenül ragaszkodnak. Sok gólya csak ötéves korában kezd költeni, de 20 évesen is szaporodnak. Fészkeik nádtetős falusi házakon, széles kéményeken, villanyoszlopokon találhatók, melyeket évente tataroznak. Az átlagosan 4-5 tojásból 30-40 nap alatt kelnek ki a fiókák, két hónapos korukban kezdenek repülni. A szülők felváltva kotlanak, melengetik és őrzik a fiókákat, a hozott táplálékot eléjük öklendezik a fészekbe. Táplálékuk rovarok, békák, pockok, egerek, hüllők

Kárókatona

Fő táplálékforrása az élővizek gazdag halállománya. A halakat a víz alatt, nagy ügyességgel fogja meg, méghozzá oly módon, hogy a víz színe alatt úszva éri utol, s kapja el a halat. Ez egyrészt igen gyors reakciókat feltételez, amely általánosan jellemző a madarakra, másrészt jó navigációs képességet. Ez utóbbit szolgálja az úszóhártyás láb és az erős faroktollak, amelyek együtt nagy sebességet és fordulékonyságot eredményeznek.

Szaporodás, egyedfejlődés: Nagy kolóniákban, telepeket alkotva költ. Magyarország területén az ártéri erdők nagyobb, magányos fái a kedvenc fészkelőhelyei, tengerpartokon a sziklapárkányokat részesíti előnyben. A keltetési idő egyébként 23-24 nap, s a fiókák 5-6 hetesen hagyják el a fészket.

Érdekességek: A kárókatona testalkata messzemenően alkalmazkodott életmódjához. Hosszú, egyenes csőre végén hegyes kampó figyelhető meg, ez biztosítja, hogy a hal teste ne csússzon ki a csőrből. Ez már csak azért is fontos, mert mindaddig fogva kell tartani madarunknak az elcsípett halat, amíg a felszínre érve le nem tudja nyelni a zsákmányt. A halat egyébként mindig ügyesen beforgatja a csőrébe, hogy fejjel előre csússzon le, mert így a hal úszósugarai nem sértik fel a madár nyelőcsövét. Amikor Magyarországon még nem csapolták le a vizenyős területeket és nem szabályozták a folyamokat, a kárókatona a "nádi emberek" egyik fontos segítőtársa volt. A pákász csónakkal evezett a nádasban, majd amikor alkalmas helyre ért, vízre tette a madarat. A madár nyakára bőrből való nyakkarikát helyeztek, arra pedig egy hosszú madzagot kötöttek. Miután a kormorán megfogta a halat, ösztönösen felhozta a felszínre a zsákmányt, de a nyakkarika nem engedte a madár torkát kitágulni, s ezért az a halat sem nyelhette le. Végül a pákász a madzagnál fogva visszahúzta a madarat a csónakhoz, a halat pedig óvatosan kimasszírozta a kormorán torkából.

Búbos vöcsök

Lába oldalt vágó, ujjai között kötött uszóhártya helyett hasított keresztbe bordázott és széles lemezek. A köröm lapos és széles. Csõre gyilokszerû, éles-hegyes. A farok mindössze pár foszlott tollacska. Hasa fehér, gyönyörûen atlaszfényû; háta barna. Szárnyatükre fehér. A tojó kevésbbé szakállas és kevésbbé ékes. Fészke békanyálból és korhadásnak eredõ anyagokból tákolva a víz színén úszik, nem a nád sûrûségében, hanem a szélek rigyásában található; egyes nádszálhoz úgy van fogva, hogy egy helyen maradjon. Fészekalja rendesen négy hosszúkás, fehér tojás, a mely azonban a hosszú kotolás alatt és a fészek rothadó anyagától elbarnul és elszennyesedik. Pelyhesei szürke alapon sötéten csíkosak.

Élete módja. A búbosvöcsök kitünõ bukó s ezt oly villámgyorsan végzi, hogy a sörét csak a víz színébe vágódik. A halastavaknak nagy veszedelme. Biztosabb helyeken több vöcsök egyesül és hajtást rendez a halakra. Bukva terelik ezeket a part felé s mikor a hal már szorúl, a riadó hal közé bukva kapkodják a prédát.

A búbos vöcsök, a meddig teheti - pedig soká birja - bukással iparkodik a veszedelem elõl menekülni; roppant soká marad a víz alatt és azalatt messze bir úszni; ha messzi van a nád, a mely befogadhatná, pillanatra felüti a fejét, egyet lélekzik és újból alábukik.

Szárnyra csak végsõ szükségben kap és igen messze verdesi a vizet, a míg emelkedni kezd. A magasba érve azonban elég sebesen és kitartóan száll tova.

Függő cinege

Furcsa madár a függőcinege hímje! Belekezd a fészek építésébe, közben lelkesen hívogatja leendő párját. De amikor az megérkezik, és már tojásokat rak a kész fészekbe, egyszerűen faképnél hagyja, angolosan odébbáll, és talán ötven méternyire onnan új fészek építésébe és új tojó csalogatásába kezd. A magára maradt madár egyedül kotlik az öt-nyolc tojáson a szellő hintáztatta fészekben, és maga is neveli fel a fiókákat. Hűtlen párja közben néha már a harmadik fészket építi, és újabb tojót igyekszik magához csalogatni.

Réce
Bölömbika

Nyakát úgy be tudja húzni s a tollazattal fedni, hogy csak a hosszú láb árulja el a madár gém természetét. Fészke mindég magában áll a legsűrűbb nádasban, közel a víz színéhez. Fészekalja három, néha öt, zöldesen kék halavány tojás.

Élete módja. Titkon lappangó, a nádasok legtömöttebb részeiben bujkáló és igen különös életű madár, mely mindenféle hitnek és babonának a kútforrása, pedig mindössze falánk, telhetetlen gémmadár, mely ugyancsak szedi a tóság apróbb ivadék halát; de belevág madárfészekbe, vizi patkányba, csíbor bogárba, szedi a gőtét, békát és még a lópióczát is.

A bölömbika, a mint azt már szeme is bizonyítja, éjjeli madár és ugyancsak éjjeli kiáltásáról nevezetes. Ez a hang vastag, mély, bömbölő és mintha valami nagy állattól eredne; sok embernek nem is fér a fejébe, hogy ösztövér gémmadár a mestere. Szól pedig körülbelül üü-prumb--ü-prumm--üü-um. Könyvrevalót írtak össze a tudósok ennek a hangnak a természetéről; az igazság az, hogy a bölömbika tele szívja bárzsingját levegővel, a levegőt nyeli és azután hangosan böfögteti. Tudni kell, hogy ez a bölömbika hímjének a szerelmi dala. Hát nem is lehet minden madár fülemüle.

Vércse

Ügyesen röpülõ ragadozó madár, mely azonban képtelen kis madarat röptében elfogni. De nagy mestere a függögetésnek, a mely abban áll, hogy falusi torony magasságban egyszerre csak egy helyen marad az által, hogy a farkát kiterjeszti, lefelé tartja, a nyitott szárnyával pedig sebesen verdes. Igy függöget kaszálók, szántóföldek, ugarok felett és barna, éleslátású szemével kilesi a magasból különösen a lyukából kijáró egeret, ürgét; de néha a madárfiút is kilesi és kiszedi a fészekbõl; viszi a tücsköt, szöcskét, kabóczát, a gyikot is; de az egér mégis fõeledele s azért hasznos. Ha függögetve kileste prédáját, testhez rántja szárnyát és zuhan, de a föld színe fölött kiterjeszti a szárnyát, nehogy összetörje magát; a prédát a földrõl felkapja. Az apróbb rovarokat röpülés közben kieszi karmai közül, a nagyobb prédát csendes helyre viszi. Egészben lármás madár, mely gyakran hallatja nyerítésre emlékeztetõ hangját. Keményebb teleken elvonúl. Magyar földön a leggyakoribb ragadozó, mely nem riadoz a várostól sem.

Vadludak           

Barkós cinege

Hazánkban általánosan elterjedt, a nádasok gyakori fészkelője. Szinte láthatatlanul bujkál a sűrűben, kora tavasztól többnyire párosával. Hím és tojó csilingelő hangon tartja a kapcsolatot egymással. Éneke jelentéktelen, de a hím látványosan dürög párja előtt, miközben tollazata szépségét bemutatja. Ha a párok egyike elpusztul, a másik sem él sokáig. Száraz nádlevelekből álló és nádbugával bélelt fészküket nádtorzsákra építik. Hím és tojó felváltva kotlanak, a fiókák 12-13 nap alatt kelnek ki és 9-1O napos korukig maradnak a fészekben. Tápláléka nyáron rovarok, télen nád- és gyékénymagok. A madarak a téli hónapokban is megszokott nádasaikban maradnak

Bakcsó- vagy vakvarjú

Kevésbé bujkáló és titkosan élő, mint a bölömbika, nem is szereti a tóságot rónavizeivel és nádasaival, hanem igenis a mocsarat, különösen akkor, ha pocsolyás vizek, gyékényesek, bokrokkal és fákkal váltakoznak. Itt alapít bakcsó falut és itt leskelődik prédájára, mely apró iszaphalból: csíkokból, poczhalból, de egerekből, gőtékből és mindenféle nagyobb rovarból telik. Röpülés közben nyakát, lábát behúzza s ekkor alig hasonlít gémhez; a mikor pedig fára kap, a mit gyakran cselekszik, behúzott nyakkal és kucorogva, nagyon emlékeztet a varjúra, a mi talán hozzá is járult egyik nevéhez, a «vakvarjúhoz». A mi a «vak» szót illeti, ez nem szemére vonatkozik, mert ez nagy, fényes és tüzes színű, hanem a hangra, mely magyar fülnek így hangzik:

    bak-vak -- bak-vak -- bak-vak;

tehát egy «vak» szavú, varjúhoz is hasonlító madár. A hol faluszámra tanyázik, bizony megérzi a szegény csikászember - ennek káros. Van elég; de a mocsarakkal egyetemben mégis csak fogytán van.